MARXISTA - LENINISTA

FOGALOMLEXIKON

           Adó: természetes és jogi személyek részéről az államnak fizetett kötelező szolgáltatás. Korunkban ezt pénz formájában kell fizetni. Az adó a nemzeti jövedelem újraelosztásának fontos formája. Az adópolitika azoknak az elveknek összessége, amelyek szerint az állama különböző adónemeket és azok befizetésének módszereit, mértékét megállapítja, s ez tükrözi az illető ország fennálló társadalmi rendet. Az adók legfőbb fajtái: az egyenes adó, amellyel az egyének és vállalatok jövedelmét, és a közvetett adó, amellyel az áruk árát terhelik meg. Egyenes adó: a jövedelemadó, a vagyonadó, a házadó, stb.; közvetett adó: a forgalmi adó és a fogyasztási adó. A szocializmusban az állami költségvetési bevételek túlnyomó része az állami vállalatok és szövetkezetek befizetéséből származik. Az állam adó formájában elvonja az ott létrehozott jövedelem egy részét a társadalmi szükségletek  kielégítésének fedezésére. A lakóság közvetlen befizetései (beleértve az adókon kívül az illetéket, a társadalombiztosítási és nyugdíjjárulékot is) Magyarországon 1970-ben az állami költségvetésnek csal 5,5%-át alkották. Tágabb értelemben az adó fogalmába sorolják az illetéket és a vámot is.

           Agitáció: [lat.] osztályok, pártok eszméjének, politikai céljainak, jelszavainak terjesztése a néptömegek között szóban vagy írásban. A kommunista agitáció célja a néptömegek szocialista öntudatának növelése, a politikai feladatok megértetése és elfogadtatása, a tömegek felvilágosítása, mozgósítása és bevonása a társadalmi-politikai, valamint gazdasági feladatok megoldásába. Sikerének feltétele az ügy igazságossága, az elvszerűség, a konkrétság, az egyszerű és világos kifejezésmód, a tömegek és a helyi viszonyok jó ismerete, a bizalom a tömegekben, az őszinteség, a meggyőző erő. Formái lehetnek: egyéni és csoportos beszélgetések, gyűlések, kiadványok, cikkek, újságok, plakátok, karikatúrák, rádió, televízió, film.

           Agrárforradalom: a földbirtokviszonyok forradalmi megváltoztatása és a mezőgazdasági termelőerők gyors fejlesztése. Jellegét az határozza meg, hogy milyen társadalmi - gazdasági viszonyok ellen irányul, illetve milyeneket hoz létre. Mindenkor az adott országban végbemenő (polgári, polgári demokratikus, szocialista) forradalom részét képezi. Megvalósítása minden forradalom következetességének egyik legfontosabb fokmérője. A népi demokratikus forradalmak során végrehajtott földreformok gyakorlatilag agrárforradalmak voltak, mert radikálisan széttörték a nagybirtokrendszert. Az agrárforradalom megvalósítása a nemzeti felszabadító mozgalmak és az új független államok egyik döntő feladata.

           Agrárpolitika: a mezőgazdaság irányítására, fejlesztésére irányuló intézkedések alapelveinek összessége. A szocialista országok agrárpolitikájának központi kérdése a mezőgazdasági termelés fejlesztése, a munkás-paraszt szövetség erősítése.

           Agresszió: [lat.] valamely állam részéről intézett fegyveres támadás egy másik állam leigázására, vagy erőszakos beavatkozás egy másik ország belügyeibe. Az agresszió az imperialista államok külpolitikájának jellemző vonása, amely közvetlenül a nemzetközi békét és biztonságot. A szocialista államok segítik az imperialista agresszió áldozatait és egyik elsőrendű külpolitikai feladatuknak tekintik az imperialista agressziók megfékezését, illetve az agresszív politika korlátozását, a békés egymás mellett élés politikájának érvényesítését. Az ENSZ alapokmánya nemcsak az agresszív háború kirobbantását tiltja, hanem a közvetett, gazdasági agressziót, sőt az azzal való fenyegetést is.

           Akcióegység: cselekvési egység, együttes fellépés. A különböző munkaszervezetek, pártok, szakszervezetek, ifjúsági és nőmozgalmak összehangolt cselekvése, együttes fellépése. Az akcióegységet rövidebb vagy hosszabb időre hozzák létre egy, vagy több kérdésben, közös érdekek alapján, közös ellenség ellen, fontos feladatok és célok (pl.: antifasiszta, antiimperialista politika) megvalósítása érdekében. Lehet nemzeti vagy nemzetközi jellegű; létrejöhet alulról a tömegek nyomására vagy felülről, vezetők megállapodásával, ill. egyszerre alulról és felülről. A második világháború alatt nagy jelentősége volt az antifasiszta ellenállási mozgalom létrejöttében és megerősödésében. Napjainkban pl.: a fejlett tőkés országok kommunista pártjai a monopoltőke – ellenes akcióegység megvalósításáért harcolnak. A kommunista világmozgalom legfontosabb feladatának tekinti a legszélesebb antiimperialista akcióegység – front létrehozását.

           Akcióprogram: meghatározott, közvetlen cselekvések (akciók), feladatok megvalósítására irányuló célkitűzések összessége. A munkásmozgalom gyakorlatában nagy jelentősége van: az akcióegység alapját képezi.

           Aktíva: társadalmi szervezet, intézmény, kollektíva vezető, legtevékenyebb tagjai, azok összessége. Általában a társadalmi szervezetek hivatásos vezetőit és a társadalmi munkatársakat, ill. szűkebben csak a munkásokat ér6tik alatta. Pl.: valamelyik pártbizottság, szövetség vagy mozgalom aktívája a társadalmi munkában működő propagandista stb.

           Aktuális: időszerű, napirenden lévő, jelen szempontból fontos, a mai követelményeknek megfelelő, az érdeklődés középpontjában álló.

           Alap és felépítmény:  a társadalom alapja: a gazdasági szerkezet, a termelési viszonyok összessége., amit végső soron a termelőerők fejlődése határoz meg. A felépítmény: az alapnak megfelelő politikai, filozófiai, jogi, erkölcsi, művészi, vallási nézetek és ezeknek megfelelő intézmények, szervezetek összessége. Ezek közül döntő szerepe van az államhatalomnak. A fejlődés során az alapnak van elsődleges szerepe, ugyanakkor a felépítmény is aktív szerepet játszik a társadalom fejlődésében, visszahat az alapra, gyorsítja vagy akadályozza a fejlődést. Különösen fontos szerepe van a szocialista társadalom felépítményének, amely segíti a szocializmus gazdasági alapjainak lerakását.

           Alapszervezet: a kommunista párt és más társadalmi szervezetek legkisebb, önálló szervezeti egysége. Van üzemi (munkahelyi) területi (lakóhelyi) alapszervezet. Legfőbb fóruma a taggyűlés, amely az alapszervezet hatáskörébe tartozó minden kérdésben dönt, megválasztja az alapszervezeti vezetőséget, rendszeres időközönként meghallgatja annak beszámolóit, megvitatja a felvetődő kérdéseket és azokban álláspontot alakít ki. A demokratikus centralizmus alapján választott küldöttei útján részt vesz a felsőbb szervek megválasztásában; végrehajtja a felsőbb szervek utasításait és határozatait. A nagyobb alapszervezetek több csoportra oszthatók.

           Alkotmány: az állam társadalmi és államrendjét, választási rendszerét, az államhatalom és az államigazgatás szerveinek tevékenységét és szervezetét, az állampolgárok jogait és kötelességeit meghatározó alaptörvény. Magyarországon nem volt írott polgári alkotmány. Az első magyar alkotmányi törvényt 1919–ben a Tanácsköztársaság idején hozták. 1949. augusztus 20.–án lépett életbe a Magyar Népköztársaság alkotmánya, amely alaptörvénnyé emeli a felszabadulás óta elért vívmányokat és megjelöli a szocialista fejlődés útját.      

           Állam: az uralkodó osztály politikai hatalmának legfőbb szerve, amelynek feladata az uralkodó osztály érdekeinek védelme, a fennálló termelési és társadalmi viszonyok fenntartása, a vele szemben álló társadalmi-politikai erők elnyomása, a társadalom ügyeinek az uralkodó osztály érdekeinek megfelelő intézése és irányítása, az uralkodó osztály érdekeinek védelme külső erőkkel szemben. Jellegét és céljait végső fokon a gazdasági rendszer határozza meg. Az állam az uralkodó osztály hatalmát különböző erőszakszervezetek és intézmények (hadsereg, rendőrség, büntetőszervek, hivatali apparátus) rendszerével biztosítja. Az állam történelmi kategória: a kibékíthetetlen osztályellentétek terméke és megnyilvánulása. A szocialista forradalom megsemmisíti a volt uralkodó osztály államhatalmát és megvalósítja az új típusú szocialista államot., amely a dolgozó többség hatalmát biztosítja. A szocialista állam funkciói: 1.a lakosság túlnyomó többségét kitevő tömegek érdekében a kizsákmányolók és az ellenséges erők elnyomása, az ország védelme; 2.a dolgozó kispolgári, paraszti tömegek megnyerése a szocializmus építése számára;  3.a szocializmus építése, a szocialista gazdasági-társadalmi, ideológiai, kulturális élet szervezése, irányítása. A szocializmus építésének különböző szakaszaiban az egyes funkcióknak más és más a jelentősége. A szocialista állam nélkül nem lehetséges a szocializmus felépítése, az osztálykülönbségek teljes felszámolása, az osztály nélküli kommunista társadalom elérése. Ezért a marxizmus-leninizmus éles harcot folytat azokkal az opportunista, revizionista és anarchista nézetekkel, amelyek tagadják a proletárdiktatúra szükségességét, illetve a szocializmusban az állam azonnali elhalását hirdetik. Csak a kommunizmus teljes felépítése és a kapitalista környezet megszűnése teremti meg az állam teljes elhalásának feltételeit. A szocializmus megszilárdulása és fejlődése eredményeként az erőszakszervezetek fokozatosan elvesztik jelentőségüket, míg az állam, gazdasági- szervező és kulturális-nevelő funkciói még sokáig nélkülözhetetlen lesznek; az állam sok funkciója fokozatosan a társadalmi szervezetek kezébe megy át.

           Állami gazdaság: állami tulajdonban lévő mezőgazdasági nagyüzem. Elsődleges feladata a magas színvonalú termelés. Eges állami gazdaságok speciális feladatokat oldanak meg: nemesített vetőmagvak termelése, tenyészállatok nevelése stb. Hazánkban a mezőgazdasági területnek mintegy 13%-án gazdálkodtak az állami gazdaságok.

           Anarchizmus: kispolgári társadalmi-politikai áramlat, amely ellenez mindennemű hatalmat- így a proletáriátus diktatúráját is. - Az anarchista filozófia alapja: az individualizmus, a szubjektivizmus, a voluntarizmus.

           Antifasizmus: a fasizmus és a fasiszta veszély ellen irányuló, nemzeti és nemzetközi méretekben szervezkedő tömegmozgalom a két világháború között, amely osztályhelyzetre, pártállásra, világnézetre és vallásra való tekintet nélkül egyesítette a demokratikus erőket és szervezeteket. Legfőbb hajtóereje a munkásosztály és a kommunista pártok voltak. Tetőfokát a második világháború idején az antifasiszta ellenállási mozgalomban érte el.

           Antifasiszta hatalmak: tágabb értelemben a második világháború folyamán a fasiszta tömb ellen kialakult szövetségben (antifasiszta koalíció) részt vett országok gyűjtőneve.

           Antiimperializmus: az imperializmus ellen irányuló politika, ideológia, mozgalom és magatartás, amely nemzeti és nemzetközi, társadalmi-politikai, gazdasági, katonai és kulturális érdekek alapján nemzeti és nemzetközi síkon, a különböző antiimperialista erők sokféle módszerrel és eszközzel folyó harcaiban fejeződik ki és valósul meg. Képviselőinek osztályjellege és társadalmi-politikai, ideológiai hovatartozása szerint több-kevesebb következetességgel és aktivitással, de általában egyre nagyobb erővel és radikalizmussal harcol az imperializmus rendszere, a reakció és az agresszió, a kizsákmányolás és az elnyomás, az imperialista külpolitika, fegyverkezés, katonai tömbök, megszállás, beavatkozás, erőszak, háború, gazdasági-politikai nyomás, aknamunka, megkülönböztetés, terjeszkedés, a szocialistaellenesség és kommunistaellenesség, a neokolonialista politika ellen. Védelmezi a béke és a normális nemzetközi együttműködés, a demokrácia és a függetlenség, a világ haladó erőinek nemzeti és nemzetközi érdekeit. Fajra, vallásra, nemre és politikai meggyőződésre való tekintet nélkül egyesíti az antiimperialista erőket. A társadalmi haladás erői mindenkor antiimperialisták voltak. A munkásmozgalom baloldalát, forradalmi szárnyát kezdettől fogva antiimperializmus jellemezte. A Szovjetunió volt a történelem első állama, amely az antiimperializmust a hivatalos állami politika rangjára emelte. Korunkban az antiimperializmus ereje, jelentősége és világtörténelmi szerepe különösen nagy és egyre növekvő. Az antiimperializmus döntő és fő ereje a szocialista világrendszer. Vele együtt harcol a világ munkásosztálya, a nemzeti felszabadító mozgalom és a különböző demokratikus és békemozgalmak. a kommunista világmozgalom stratégiájában egyik legfontosabb feladat a nemzetközi antiimperialista egységfront létrehozása. A kommunista és munkáspártok 1969 júniusi moszkvai tanácskozása hangsúlyozta, hogy az antiimperializmus egység érdekeinek alá kell rendelni a nézeteltéréseket. A szocialista világrendszernek és a kommunista világmozgalomnak szorosan együtt kell működnie valamennyi antiimperialista erővel. Napjainkban az antiimperializmus éle a legerősebb imperialista hatalom , az USA imperialista politikája ellen irányul.

           Antiklerikalizmus: az egyház világi hatalma ellen irányuló mozgalom., illetve annak ellenzése. Nem irányul a hívők vallásos meggyőződése ellen., nem célozza az egyház felszámolását, hanem azt akarja megakadályozni, hogy a papság a hívők politikai magatartását irányítsa, vagy befolyásolja. Fontos követelése az állam és az egyház kettéválasztása. A feltörekvő polgárság élesen antiklerikális volt, de miután hatalomra jutott, felhasználta hatalma megszilárdítására. Magyarországon is már a 17. Sz. elején a radikális polgárság szervezetei hirdették az antiklerikalizmust. A munkásmozgalom politikai szervezetei antiklerikálisak. 

           Antimarxizmus: azoknak az ideológiai és politikai megnyilvánulásoknak az összessége, amelyek célja, hogy gátat vessenek a marxizmus térhódításának. Az antimarxizmus a marxizmus elterjedése óta a burzsoá ideológia szerves része, a munkásmozgalomban fellépő burzsoá és kispolgári irányzatok egy részének legfőbb ideológiai és politikai megnyilvánulása. Tartalmát tekintve a termelőeszközök magántulajdonának a polgári államnak, a burzsoá nacionalizmusnak, a filozófiai idealizmusnak az egyház befolyásának a védelme a marxizmussal szemben, az osztályok együttműködésének hirdetése az osztályharccal szemben. Megjelenési formáját tekintve rendkívül változatos, sokrétű, áthatja a polgári társadalom szinte minden életmegnyilvánulását. A munkásmozgalomban fellépő burzsoá és kispolgári irányzatok között a keresztény-szocializmus az antimarxizmus legkövetkezetesebb képviselője.

           Antikommunizmus: a mai imperialista reakció fő eszmei-politikai fegyvere. Az antikommunizmus lényege a szocialista rendszer rágalmazása, a kommunista pártok politikájának és céljainak, a marxizmus-leninizmus tanításának meghamisítása. Gazdasági téren az antikommunizmus elsősorban abban nyilvánul meg, hogy tagadja a Szovjetunió és a népi demokratikus országok gazdasági rendszerének szocialista jellegét, hogy a szocialista országok gazdaságát államkapitalizmusnak próbálja feltüntetni; politikai téren abban, hogy rágalmazó koholmányokat terjeszt a szovjet „totalizmusról”; a világkommunizmus „agresszív jellegéről” ; ideológiai téren abban a vádban, hogy a szocializmusban „standardizálják” a gondolkodást. Mindezeket a ferdítéseket betetőzi az a koholmány, hogy a szocializmusban „dehumanizálódnak” a társadalmi viszonyok, hogy az ember itt a „vezetők” céljának végrehajtását szolgáló puszta eszközzé válik, hogy a tudományos kommunizmus célkitűzései „utópikusak” az antikommunizmus a burzsoá ideológia hanyatlását tükrözi.

           Antiszemitizmus: a fajelmélet szélsőséges válfaja, amely a zsidókkal szemben faji gyűlöletet hirdet, ellenszenvet kelt, és jogaik korlátozásában, üldözésükben, valamint programokban nyilvánul meg. A történelem folyamán az uralkodó osztályok általában a közfegyelemnek a szociális bajokról való elterelésére használták fel. Az antiszemitizmus a sovinizmussal együtt ideológiai eszköz az imperialista burzsoázia kezében az elmaradottabb dolgozók, különösen a kispolgárság tömegeinek megtévesztésére és politikai aktivitásuk hamis irányú levezetésére.

           Anyagi érdekeltség: a szocialista gazdálkodás alapelve, amely szerint a szocialista társadalom tagjai anyagi jóllétének foka munkájuk mennyiségétől és minőségétől függ. A kapitalizmusban az anyagi érdek a magántulajdonosi egoizmus elburjánzásához, könyörtelen konkurenciaharchoz vezet. A szocializmusban a dolgozók anyagi érdekeltsége azt jelenti, hogy önmaguknak, a saját társadalmuknak dolgoznak. Ez a munkamódszerek tökéletesítésére, a munkamódszerek tökéletesedésére, a munkaszervezés hibáinak kijavítására, a munkatermelékenység emelésére ösztönzi őket.

           Ateizmus: a természetfelettibe (szellemekbe, istenekbe, túlvilági életbe stb.) hitet tagadó nézetek rendszere. Az ateizmus tárgya: a vallás keletkezésének és létezésének, forrásainak okainak tisztázása, a vallási tanítások bírálata és a tudományos világkép szempontjából, a vallás társadalmi szerepe s a vallási előítéletek leküzdése útjainak megvilágítása. Az ateizmus keletkezése és fejlődése a tudományos ismeretek fejlődésével függ össze. Minden történelmi korszakban az ismeretek adott színvonalát és azon osztályok érdekeit tükrözte, amelyeknek fegyveréül szolgált. Az ateizmus filozófiai alapja a materializmus. Az ateizmus egyik, vagy másik formájának pozitív tartalmát és fogyatékosságait a konkrét társadalmi-gazdasági viszonyok, a tudomány és a materialista filozófia fejlettségi színvonala határozza meg. Az ateizmus vallás ellen vívott harca szorosan összefügg az osztályharccal. Mint nézetek rendszere, az ateizmus a rabszolgatartó társadalomban keletkezett. Az ateizmus jelentős elemeit találjuk meg olyan gondolkodóknál, mint Thalész, Anaximenész, Hérakleitosz, Demokrítosz, Xenophatész. Az ő ateizmusukat az jellemezte, hogy minden jelenséget természeti okokkal magyaráztak ugyan, de naív és spekulatív módon, összekapcsolták az egyház és a vallásos hit tagadását istenek elismerésével. A középkorban az egyház és a vallástúlsúlya folytán az ateizmus nem mutatott jelentősebb fejlődést. A vallás uralmának aláásásában jelentős szerepe volt a polgári ateizmusnak: Spinoza, a francia materialisták, Feuerbach és mások. A polgári ateisták az egyház reakciós jellegének leleplezésével történelmi szerepet töltöttek be a feudalizmus elleni harcban, elősegítették a feudalizmus megdöntését. Ugyanakkor a polgári ateizmus következetlen és korlátozott volt., felvilágosító jelleget öltött és a nép felé fordult. Következetes, harcos ateisták voltak az orosz forradalmi demokraták. Legkövetkezetesebb formáját a marxizmus-leninizmusban ölti az ateizmus a proletáriátus érdekei, társadalmi helyzete és szerepe egybeesnek a társadalom fejlődésének objektív tendenciáival; s így a marxista ateizmus mentes az ateizmus nem marxista formáira jellemző osztálykorlátozottságtól. A marxista ateizmus harcos jellegű. A történelemben először veti alá sokoldalú bírálatnak a vallást, kijelölve végleges leküzdésének útjait és eszközeit.

           Államcsíny: az államhatalom alkotmányellenes, rendszerint erőszakos megszerzése. A legtöbb esetben nem támaszkodik tömegmozgalomra és nem jár a társadalmi-gazdasági rendszer megváltoztatásával: a hatalmon lévő osztály egyik csoportját leváltja egy másik csoport. Előfordul, hogy reakciós erők államcsínyt alkalmaznak haladó rendszerek megdöntésére, de előfordul a fordítottja is. Az államcsínyek jellegének megítélésében mindig az osztálytartalom a döntő.

           Állam és forradalom: „a marxizmus tanítása az államról és a proletáriátus feladatai a forradalomban” : Lenen műve, amely 1917. augusztus – szeptemberében íródott és 1918 májusában jelent meg. Az oroszországi szocialista forradalom előkészítése során a proletáriátusnak az államhoz való viszonya fontos elméleti és gyakorlati-politikai jelentőségű kérdéssé vált. Lenin ebben a művében megvilágította a marxista államelmélet fő kérdéseit és megmutatta, hogyan fejlesztette azt tovább Marx és Engels az 1848-1851–es forradalmak és különösen az 1871-es párizsi kommün tapasztalatainak általánosítása alapján. Lenin megokolta a marxizmusnak azt a következtetését, amely szerint a munkásosztálynak a forradalomban az a fő feladata, hogy szétzúzza a burzsoá államgépezetet és létrehozza a proletárdiktatúrát. A kommunista társadalom két szakaszának jellemzése során Lenin elemezte a proletárállam elhalásának gazdasági alapjait és kijelölte a szocialista államiság fejlesztésének fő útjait, mint a demokratizmus kiszélesítése, a legszélesebb tömegek bevonása az államigazgatásba stb. könyvében Lenin megsemmisítő bírálatnak vetette alá az anarchizmust és opportunizmust, amiért meghamisították a marxizmusnak az államról szóló tanítását, megfosztották forradalmi tartalmától (de főképpen amiért tagadták a proletáriátus diktatúráját). Lenin műve befejezetlen maradt; nem készült el az a fejezet, amely az 1905-ös és az 1917-es forradalom tapasztalatait összegezte volna.

           Államkapitalizmus és állammonopolista kapitalizmus:  a tőkés gazdaság formái, amelyeket az jellemez, hogy az egyes magántőkés gazdaságok államiakká alakulnak át, s hogy az  állam ellenőrzése alá vonja az ország gazdasági életét. A monopolkapitalizmus előtti fejlődési szakaszban az államkapitalizmusnak az volt a célja, hogy meggyorsítsa a tőkés újratermelés folyamatát. Az imperializmus korában létrejött az állammonopolista kapitalizmus, amelyre az a jellemző, hogy a legnagyobb monopóliumok összefonódnak a burzsoá államapparátussal. Az állammonopolista kapitalizmus a termelés társadalmasításának legmagasabb foka a tőkés rendszerben s ezért, Lenin szavaival élve, „a szocializmus legteljesebb anyagi előkészítése”. Ámde az állammonopolista kapitalizmus nem az imperializmustól eltérő fejlődési szakasz, nem jelenti a kapitalizmusnak a szocializmusba való békés belenövését: mit sem változtat a kapitalizmus természetén, nem küszöböli ki a munka és a tőke közti ellentmondásokat, a termelés anarchiáját és a gazdasági válságokat. A tőkés rendszer megszilárdítása helyett az állammonopolista kapitalizmus szétzilálja a kapitalizmust, kiélezi fő ellentmondásait. A dogozók kizsákmányolását fokozó, a munkásmozgalmat és a nemzeti mozgalmat elfojtó állammonopolista kapitalizmustól meg kell különböztetni a gazdaságilag elmaradott országok államkapitalizmusát, amelynek haladó szerepe van: elősegíti a gazdasági fellendülést és a nemzeti függetlenség megszilárdulását. Egy meghatározott ország államkapitalizmusának értékelésénél figyelembe kell venni, hogy kinek az érdekeit szolgálja: a monopóliumok, vagy a nép érdekeit. A proletárdiktatúra viszonyai között az államkapitalizmus – minthogy itt nem uralkodó gazdasági alakulat – elvileg más tartalmú, hiszen a munkásosztály ellenőrzése alatt áll és a nagyüzemi termelés fejlesztését szolgálja. Lenin szavai szerint „a kommunizmusba való átmenet lehetséges az államkapitalizmuson keresztül is, ha az államhatalom a munkásosztály kezében van”.

           Államosítás: vagyontárgyak, elsősorban a termelési eszközök, a gyárak, a termelési kincsek, a föld állami tulajdonba vétele. Államosíthat a tőkésállam is, ez azonban nem csorbítja a monopoltőke alapvető érdekeit. Az államosított tulajdon is tőkés jellegű marad. Az erőviszonyok alakulásától függően azonban az ilyen államosítás is haladó jellegű lehet, amennyiben együtt jár a demokratikus jogok szélesítésével, a dolgozók beleszólási jogának érvényesítésével, a monopóliumok hatalmának korlátozásával. A tőkés országok kommunista pártjai ilyen államosításért harcolnak. A szocialista forradalom egyik első lépése a legfőbb termelési eszközök államosítása. Hazánkban az államosítás több lépcsőben ment végbe, ezek közül a legfontosabb a 100 dolgozónál többet foglalkoztatott üzemek 1948 márciusában megvalósított államosítása volt, aminek eredményeként létrejött a népgazdaság szocialista szektora.

           Baloldal: a politikában általában a reakcióval szemben álló erők, pártok, mozgalmak, személyek összességének elnevezése. Onnan ered, hogy a reakcióellen küzdő, többé-kevésbé haladó pártok képviselőit egyes polgári parlamentekben a baloldalra ültették (ellentétben a reakciós erők képviselőivel, akiket a jobboldalra ültettek). A baloldali megjelölés, ill. elnevezés azonban csak viszonylagos, mert különböző történeti időszakokban különböző tartalma van, más és más erőket képviselhet, különböző elveket és célkitűzéseket, pártokat és személyeket jelölhet; nem fejezi ki , hogy a hozzá tartozó pártok vagy személyek mely osztály vagy osztályok, érdekeinek képviselői és azok mennyire következetesek. A baloldal legnagyobb ereje a munkásmozgalom. De a kapitalista országokban a munkásmozgalom sem egységes, lényegileg három fő irányzatra szakad: opportunista, reformista és forradalmi irányzatra. Az egész baloldal legkövetkezetesebb ereje a kommunista mozgalom. A kapitalista országok kommunista pártjai következetesen harcolnak azért, hogy az összes baloldali erőket egységbe forrasszák, mert ez képezi az alapját valamennyi monopoltők-ellenes erő egységfrontjának.

           Baloldaliság: baloldali elhajlás, ultraforradalmiság, kispolgári anarchista irányzat a munkásmozgalomban, kispolgári hangulat tükröződése a kommunista pártokban. Jellemzője a dogmatizmus és szubjektivizmus, az osztályharc reális feltételeitől és lehetőségeitől, a valóságos élettől való elszakadás, a szélsőségekben való mozgás, a túlzott radikalizmus, a türelmetlenség, a fegyelmezetlenség, az ingadozás. Képviselői politikájuk meghatározásakor nem az alkotó marxizmus-leninizmus talaján állnak, nem a társadalmi-politikai tényeinek összességéből indulnak ki, túlbecsülik a kommunista párt és a munkásosztály erőit, az ellenséget lekicsinylik, nem veszik figyelembe a fejlődés sajátosságait és a tényleges feladatokat. A baloldaliság így a kommunista pártnak a tömegektől való elszakadásához, a kommunista párt egységének megbomlásához és a kommunista politika kispolgári eltorzulásához vezet. A baloldaliság és a jobboldaliság között nincs áthághatatlan elvi különbség, mindkettő kispolgári hangulatot tükröz, s egyik átmehet a másikba, az egyik büntetés lehet a másikért. A baloldaliság különböző történelmi időszakokban különböző formákban és módon, különböző jelszavakkal léphet fel, de ettől osztálytartalma, jellege és veszélyessége nem változik meg. Ezért a kommunista pártok a marxizmus-leninizmus talaján következetesen harcolnak ellene. Lenin szavaival élve: „a baloldaliság a kommunizmus gyermekbetegsége!” 

           Baloldali szocialisták:  a szociáldemokrata, szocialista mozgalomnak az a része, amely közel áll a proletáriátus osztályszemléletéhez, harcol a reakció, a monopoltőke, az agresszió ellen, de nem osztja teljes egészükben a következetesen forradalmi eszméket. A nemzetközi szociáldemokrata mozgalom különválása jobboldali, centrista és baloldali irányzatokra már az első világháború előtt végbement, majd a háború és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatására kiteljesedett, amikor is a baloldali szocialisták (többek között hazánkban) nagy szerepet játszottak a kommunista pártok létrehozásában. A szociáldemokrata pártok többségében ma is vannak baloldali csoportok és irányzatok. Több országban baloldali szocialista pártok is találhatók, amelyek rendszerint együttműködnek a kommunista pártokkal.

           Bank: hitelek közvetítésével ill. Nyújtásával, pénz adásvételével foglalkozó vállalat. Kamatfizetés mellett összegyűjti az egyének és a vállalatok pillanatnyilag felesleges pénzét és ezt megfelelő kamatért a hitelképes igénylők rendelkezésére bocsátja. Az imperializmus korszakában a nagybankok kiterjesztik hatalmukat a gazdaságra (finánctőke). Részt vállalnak tőkéstársaságok alapításából, üzletviteléből. A nagybankok vezető szerepet játszanak a tőkés gazdasági rendszerben. Magyarországon a felszabadulás előtt lényegében 5 nagybank tartotta kezében  a pénzügyi és hiteléletet (1938-ban egyedül a Kereskedelmi Bank és a Hitelbank az ipari részvénytőke 50%-át tartotta kezében). A szocialista gazdaságban a bankok szerepe elvileg megváltozik. A bankrendszer pénzügyi eszközökkel segíti a gazdasági tervek végrehajtását, ellenőrzi a termelést és az elosztást. Összegyűjti a népgazdaság pénzeszközeit és tervszerűen hiteleket bocsát a vállalatok, szövetkezetek rendelkezésére, bonyolítja a szocialista szektor fizetési forgalmát. A magyar bankrendszer részére a Magyar Nemzeti Bank, az Állami Fejlesztési Bank, az Országos Takarékpénztár, valamint a nemzetközi fizetések egy részét lebonyolító Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.

           Barátsági, Együttműködési és Kölcsönös Segítségnyújtási Szerződés: A szocialista országok egymás közötti kapcsolatait rögzítő szerződéstípus a rendszerváltásig, amely a közös világnézeten alapult. A szerződő felek nem csak támadás esetén nyújtottak volna segítséget egymásnak, hanem kötelezettséget vállaltak arra, hogy béke idején is szorosan együttműködnek az országaikat érintő minden fontos nemzetközi kérdésben. Ugyanakkor a barátság, az együttműködés, kölcsönös előnyök szellemében fejlesztették gazdasági és kulturális kapcsolataikat. Hazánkat ilyen szerződés fűzte Bulgáriához, Csehszlovákiához, Lengyelországhoz, az NDK-hoz, Romániához és a SZU-hoz.

           Békés Egymás Mellett Élés: a szocializmus és a kapitalizmus közötti osztályharc sajátos formája, az ellentétes társadalmi rendszerű államok kapcsolatának elve, a szocialista országoknak a kapitalista országok felé irányuló külpolitikai irányvonala. E politikai alapelveit Lenin dolgozta ki. Tekintettel arra, hogy a szocialista forradalom nem győzhet egyidejűleg a világ minden országában, a különböző társadalmi rendszerű országoknak egymás mellett kell élniük. Az ellentétes rendszerű országok békés egymás mellett élésének normái: lemondás a háborúról, mint a vitás nemzetközi kérdések megoldásának eszközéről, az országok egyenjogúságának, függetlenségének, szuverenitásának tiszteletben tartása, a nemzetek önrendelkezési jogának elismerése, az országok belső ügyeibe való be nem avatkozás, a normális államközi, kereskedelmi, kulturális kapcsolatok fenntartása. A békés egymás mellett élés politikája kizárólag az ellentétes társadalmi rendszerű országok államközi kapcsolatára vonatkozik. Nem terjed ki a munkás- és tőkésosztály viszonyára és a népek nemzetiségi független harcára. A békés egymás mellett élés politikáját csak a nemzetközi méretű osztályharcban- a szocialista országok, a nemzetközi munkásmozgalom, nemzeti felszabadító mozgalom együttes erejével- lehet rákényszeríteni az imperialistákra. 1972-ben a moszkvai szovjet- amerikai tárgyalások során hivatalosan a szovjet- amerikai kapcsolatok alapelvének nyilvánították, de több más szocialista és kapitalista ország kapcsolataiban is alkalmazzák.

           Benemavatkozási Politika: a nemzetközi jognak a 19.sz. első fele óta általánosan elfogadott alapelve. Ennek értelmében az egyes államok, illetve nemzetközi szervezetek nem foglalkozhatnak olyan kérdésekkel, amelyek valamely állam belső hatáskörébe tartoznak, s a beavatkozás sértené az illető állam szuverenitását. Az ENSZ Alkotmánya is tiltja a beavatkozást más államok belügyeibe. Az imperialista politika lényege a más államok belügyeibe történő beavatkozás politikai, katonai, gazdasági eszközökkel. Az imperialista magatartás sajátos példája volt a harmincas években az ún. benemavatkozási politika, amikor a nyugati országok kormányai erre hivatkozva szabad kezet adtak a fasiszta hatalmaknak Etiópia lerohanásához, Mandzsuria elfoglalásához, a Kína elleni háborúhoz, a Spanyol Köztársaság megfojtásához, a fasizmus terjeszkedéséhez.

           Bérgazdálkodás: a vállalatok, intézmények gazdasági tevékenysége, amelyet a béralap keretein belül folytatnak. Főbb céljai: a munka szerinti elosztás gyakorlati megvalósításaként a bérek ösztönző erejének fokozása, a helyes bér- és kereseti arányok kialakítása. Gazdaságirányítási rendszerünkben a bérgazdálkodás három fajtája érvényesül. Az anyagi termelési ágak többségében a vállalati teljesítményhez kötött relatív bérszínvonal-szabályozást vagy relatív bértömeg-szabályozást alkalmaznak, míg azokon a területeken, ahol a gazdálkodás feltételei jórészt a vállalatoktól függenek, a bérfejlesztés mértékét központilag határozzák meg.

           Bérpolitika: a gazdaságpolitika része, célja, hogy megfelelő szabályozási és ellenőrzési rendszer segítségével befolyásolja vagy meghatározza a bérek alakulását. A szocialista állam a munka szerinti elosztás elve alapján alakítja ki a kereseti arányokat. A bér- és prémiumrendszer fontos része a gazdaságirányításnak, az életszínvonallal kapcsolatos politikának. A bérgazdálkodás akkor helyes, ha lehetővé teszi a gazdaságilag indokolt bérek kifizetését, ha megvalósítja a munka szerinti elosztás elvét, s a bérek ösztönöznek a jobb gazdasági eredmények elérésére.

           Bilaterizmus:  államközi szerződések azon elve és módszere, amikor két állam kölcsönös jogviszonyát szabályozzák.

           Bizalmi: a munkásmozgalomban rendszerint a legkisebb mozgalmi egységek( pártcsoportok, szakszervezeti csoportok) választott vezetője, képviselője( pl. pártcsoport-bizalmi, szakszervezeti bizalmi), aki gondoskodik az őt megválasztó közösség rendszeres szervezeti életéről, az ott felvetődő kérdések megvitatásáról, összekötő a választói és az illetékes felsőbb szerv között, biztosítja a felsőbb szerv határozatainak végrehajtását és az előtt közösségének álláspontját képviseli.

           Biztonsági Tanács: az ENSZ 15 tagú szerve, amelynek elsődleges feladata a béke és a biztonság fenntartása. 5 állandó( az 5 nagyhatalom-SZU, USA, Nagy-Britannia, Franciaország és Kína) és 10 nem állandó tagja van. A Biztonsági tanács állandóan működik, egyedül jogosult arra, hogy olyan határozatokat hozzon, amelyek konkrét beavatkozást ( pl. katonai szankció) vonhatnak maguk után. Az ilyen határozathoz 9 tag(köztük az 5 állandó tag)hozzájárulása szükséges. A Biztonsági Tanács elnökének személye a tagállamok angol ábécé szerinti sorrendjében havonta változik. A nem állandó tagokat (ilyen volt Magyarország 1968-69-ben) a közgyűlés kétharmados többséggel 1 vagy 2 évre választja.

           Bolsevizmus: a marxizmus-leninizmus elmélete, stratégiája és taktikája, az új típusú forradalmi munkáspártok által alkalmazott gyakorlat az imperializmus és proletárforradalmak időszakában. 1917 előtt az oroszországi munkásmozgalom, 1917 után a nemzetközi munkásmozgalom következetesen forradalmi irányzata. Nemzetközi érvényű tapasztalatai alapján alakult ki a kommunista világmozgalom. Az elnevezés az OSZDMP 1903-ban megtartott II kongresszusán keletkezett, ahol a vitákban a forradalmi irányvonal képviselői többséget szereztek az opportunista irányzat híveivel (mensevikek) szemben.

           Bővített Újratermelés: a termelési folyamatnak a korábbinál nagyobb mértékben való megismétlése. Feltételezi, hogy az előző évi nemzeti jövedelem egy részét a termelési alapok fejlesztésére fordítják, s ennek segítségével a következő esztendőkben a korábbinál nagyobb lehet a termelés. Zavartalanságának feltétele, hogy a termelés különböző tényezői megfelelő arányban legyenek egymással. A szocialista bővített újratermelés fejleszti a szocialista termelési viszonyokat, a tervgazdálkodást, biztosítja a termelés és a fogyasztás szoros kapcsolatait, a termelők fejlődését.

           Burzsoázia: a kapitalista társadalom egyik alapvető és egyben uralkodó osztálya. A fő termelési eszközök tulajdonosa, a dolgozok kizsákmányolásából él. Tőkebefektetéseinek jellege szerint több réteget foglal magába: az ipari, a kereskedelmi és a kölcsöntőkéseket, valamint a mezőgazdaságban a tőkés bérlők és a kulákok rétegét. A 19.sz. végén és a 20.sz.elején, a kapitalizmus fejlődésének imperialista szakaszában létrejött a monopoltőkések, a finánctőkések rétege. A tőkekoncentráció folyamatában megváltozott(kisebb lett)a burzsoázia aránya az össznépességben, másrészt módosult a burzsoázia egyes rétegeinek helye és szerepe a hatalomban. Napjainkban a fejlett tőkés országok lakossága töredékének kezében összpontosul a nemzeti vagyon nagyobb része. Az USA-ban a tulajdonosok 1%-ának kezében van össztőke 59%-a. Angliában pedig az 56%-a. A fejlett tőkés országokban a hatalom a monopolista kapitalizmus kifejlődése idején fokozódik élősdisége és reakciósága. A burzsoázia hatalmát a szocialista forradalmak döntik meg, a szocializmus alapjainak lerakása idején mint osztály megsemmisül.

           Bürokrácia: a kizsákmányoló államban a magas rangú állami hivatalnokok privilegizált rétege, amelyet szoros kötelékek fűznek az uralkodó osztályokhoz. Gyakori értelmezés még: hivatali packázás, irattologatás; bürokrata: a bürokratizmus és a bürokrácia megszemélyesítője; bürokratizmus: 1.a kizsákmányoló osztályok államára jellemző igazgatási rendszer; a hatalmat az állami hivatalnokok kiterjedt hálózata, a rendőrségi apparátus és más közigazgatási hivatali erők révén valósítják meg. A hivatalnoki kar elkülönült, kiváltságos réteg, a néptömegek felett áll és ellenséges magatartást tanúsít velük szemben (önkényesség, erőszakoskodás). 2. hivatalnokszellem, az ügyek formális kezelése, az ügyintézésben tanúsított merev, az előírásokhoz mindenben ragaszkodó kicsinyes, szűk látókörű magatartás; az élettől elszakadt hivatali szemlélet. 3.a szocialista forradalom szétzúzza a régi államapparátust, megvalósítja a szocialista államhatalmat, kiépíti az új igazgatási apparátust, amely a demokratikus centralizmus elvén, a néptömegeknek az állami ügyek intézésébe való bevonásán épül. Ennek ellenére a szocialista állam apparátusában is jelentkezik a bürokrácia. Ellene a szocialista demokrácia fejlesztésével, a tömegek tudatosságának és kulturáltsági színvonalának emelésével, a szocialista törvényesség megtartásával lehet és kell eredményes harcot vívni.

           Cél:  azon végpont, eredmény eszmei előképe a tudatban, amelynek elérésére a tudatos tevékenység irányul. A reális C kifejezi az emberi megismerő tevékenység törvényszerű voltát, az ember függőségét a környező világtól, az objektív törvényektől, amelyekkel az ember tudatos tevékenységének összhangban kell lennie. Ha a C ellentmondásban van a törvényekkel, a tevékenység végső soron kudarcot vall. A célszerű emberi tevékenységben a szükségszerűség és a szabadság dialektikus kölcsönhatása nyilvánul meg. A C. egyben az a közvetlen tudati motívum, amely irányítja és szabályozza a cselekvést. Belső cselekvési törvényként hatja át a gyakorlatot, mint ilyen meghatározza a tettek módját és jellegét, és megszabja az ember akaratát. Megkülönböztetünk távoli, közeli és közvetlen, általános és részleges, közbülső és végső C.-t. A tudományban (biológia, szociológia, kibernetika) a C. fogalmával jelölik a rendszernek azokat a tartós állapotait is, amelyeket a visszacsatolás révén ért el.

           Cionizmus:  reakciós nemzetközi burzsoá nacionalista mozgalom és ideológia. A múlt század végén keletkezett Európában válaszként a fokozódó antiszemitizmusra. Vezéralakja T. Herzl újságíró volt. A cionizmus eredeti célja, hogy minden zsidó települjön át Palesztinába, ahol „zsidó nemzeti államot” kell létrehozni. A különböző pártokba és szervezetekbe tömörült cionisták azt hirdetik, hogy a zsidók-bármilyen országban élnek és bármilyen nyelven beszélnek- egy egységes nemzetet alkotnak. Ezzel a zsidó munkásokat el akarják vonni az osztályharctól és vallási alapon a zsidó burzsoáziával való együttműködés mellett foglalnak állást. Központi szervezetei az USA-ban és Izraelben vannak. Izraelben a cionizmus állami ideológia.